Szívinfarktusa volt Sávolt Attilának
A 48 éves korábbi top 100-as teniszjátékos a teljes felépülésre koncentrál.
A 48 éves korábbi top 100-as teniszjátékos a teljes felépülésre koncentrál.
Továbbra is rengeteg a nyitott kérdés a Magyar Tenisz Szövetségnél kitört botrányban, a szervezet pedig – bár hangsúlyozza, hogy az átláthatóság szellemében ügyködik – nem töri magát, hogy megválaszolja őket. A hvg.hu felvetéseire nem reagáltak, de egyenválaszukban „támadást” emlegetve máshol megjelent információkat igyekeznek cáfolni.
Jancsó Miklós és Nagy Zoltán segíti első számú magyar férfi teniszezőt.
Edzője, Sávolt Attila szerint a kéthetes kényszerpihenő miatt a világranglistán 65. Fucsovics Márton lemaradhat áprilisban és májusban a nagy európai salakpályás tornák főtáblájáról.
A magyar teniszező a négy közé jutott a 75 ezer dollár (19,4 millió forint) összdíjazású canberrai keménypályás challenger-tornán.
Rövidített játéknak indult, de már hónapok óta tart a vita a Magyar Tenisz Szövetség vezetése és a testület ellenzéke között. A mostani összecsapást a szövetség vezetőjének belső levele váltotta ki.
"Pályafutásom meghatározó szakasza lezárult a napokban" – közölte Facebook-oldalán.
Sávolt Attila megerősítette a Nemzeti Sportnak: már nem ő a legmagasabban rangsorolt magyar férfi teniszező trénere.
Nem tartja valószínűnek a teniszező, hogy rövid időn belül rendeződik a vitájuk a teniszszövetséggel. Fucsovics a Nemzeti Sportnak azt is kijelentette: nem hagyja, hogy átverjék, és nem igaz, hogy edzője bármibe is belerángatta.
Sávolt Attila nyílt levélben sorolta a visszásságokat, és elutasította, hogy ők – Fucsovics Mártonnal és Babos Tímeával – ellenzék lennének a magyar teniszen belül.
Eddig a szervezet utalta Sávolt Attila 6 ezer eurós bérét, mostantól azonban játékosa dönt arról, mennyit ad a trénerének – írja a Magyar Idők.
Pákay Péter ugyan nem ért mindenben egyet a szervezetet kritizáló Fucsovics Mártonékkal, de úgy tartja tisztességesnek, hogy félreálljon, és átadja a helyet olyanoknak, akik többet tudnak hozzátenni a magyar teniszhez.
Közgyűlés összehívását szorgalmazzák azok az aktív és volt teniszezők, akik az utóbbi időben többször kritizálták a Magyar Teniszszövetség működését. Temesvári Andrea, Markovits László, Sávolt Attila, Fucsovics Team és Babos Csaba szerint egy ilyen eseményen lehetne nyíltan beszélni a konkrét problémákról.
A két teniszező és a szervezet között elmérgesedett a viszony. Most ultimátumot adtak.
Csak magára összpontosított, nem figyelte, ki áll a másik oldalon. Ez volt a siker egyik kulcsa.